A bor jegyében telik majd a nyári egyetem Read more

A bor jegyében telik majd a nyári egyetem

A Veszprémi Universitas Alapítvány szervezésében 2010. augusztus 15. és 21. között a Csopaki Ifjúsági Üdülőben 20 külföldi és 10 PE-s hallgató vehet részt a Balatoni Nyári Egyetemen. A kurzus során a hallgatók interaktív előadásokon, kirándulásokon, pincelátogatásokon vesznek részt, és egyre beljebb kerülnek a magyar borkultúra rejtelmeiben. Többek között szó lesz a borkóstolási alapismeretekről, a borkészítés […]

Regatta én így szeretlek Read more

Regatta én így szeretlek

Sosem fogom elfelejteni az első albérletemet, ahol a szobatársam beköltözésemkor az egyetem régi hagyományairól mesélt. Többek között a VEN-nel és a egy bizonyos evezős versennyel kapcsolatos történeteit osztotta meg velem. Már akkor elhatároztam, hogy egyszer ezt a fajta sportágat is ki fogom próbálni. Sajna mindig közbeszólt valami, így hat esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ellátogassak […]

Irinyis nebulók kiállítása a Tanul-Oban Read more

Irinyis nebulók kiállítása a Tanul-Oban

Március 10-én negyedik alkalommal nyílt kiállítás a Tanul-O Galériában, ezúttal a balatonfűzfői Irinyi János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény ifjú alkotói mutatkozhatnak be a Pannon Egyetem felső campusán. Április 9-ig minden nap megtekinthetők a képek a Pedagógia Tanszéken. Hatalmas érdeklődés fogadta a már hagyományossá vált művészeti kiállítást az O épületben, ahol nem csupán a […]

Apa és lánya kiállítása Read more

Apa és lánya kiállítása

„Az igazi művészet életigenlést sugároz, a lelket táplálja, felemel. Az élet művészet nélkül nem lehet teljes, azt mindenkinek hozzáférhetővé kell tenni.” Február 23-án egyetemünk aulája adott otthont Csizmadia Zoltán és lánya, Csizmadia Zsuzsa festőművészek első közös kiállításának. „Ha valamikor, akkor mostanság hihetetlenül szükség van arra, hogy olyan élményben legyen részünk, ami elfelejteti velünk a hétköznapi […]

Mi az AIESEC? Read more

Mi az AIESEC?

Az AIESEC a világ legnagyobb, hallgatók által irányított nemzetközi szervezete, amely közel egy éve a Pannon Egyetem falai közt is működik! Kik azok, akik a szervezetben dolgoznak? – Mi, 18-25 éves fiatalok, akik veletek együtt az egyetem padjait koptatjuk. Hogyan teszik mindezt? – Szerveznek, projekteket valósítanak meg, hirdetnek, tárgyalnak, vállalati és egyetemi kapcsolatokat építenek, konferenciákra […]