Read more

„Elköteleződtem a tenni akarásnak” – interjú Birkner Zoltánnal

Birkner Zoltán a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampuszának egykori igazgatója, jelenleg a Pannon Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke kérdésünkre elmondta, határozott elképzelései vannak az intézmény jövőjét illetően, noha nem értett egyet a döntéssel, miszerint Navracsics Tibornak le kellett mondania a kuratórium éléről. Remek vezetőnek látja, akitől sokat tanulhatott. Birkner Zoltánt kérdeztük a Pannon Egyetem jövőjéről, a tervekről, […]

Read more

Interjú Egressy Zoltánnal

Egressy Zoltán, József Attila-díjas író, költő vendégeskedett január végén a Veszprémi Egyetemi Színpad beszélgetősorozatának első állomásán. A rendezvény az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy termében zajlott, ahol egyfelől a szintén író Bozsik Péter, valamint Szabó B. Eszter, egyetemi hallgató kérdezte. A társalgást a szomszédos Író Deákban folytattuk… Úgy tudom, több szálon is kötődsz a városhoz. […]

Read more

„Azzá leszek, amitől mindketten rettegünk”– A dadogós király története színpadon

A Veszprémi Petőfi Színházban január 27-én mutatták be az „A király beszéde” című darabot Funtek Frigyes rendezésében, ami azóta is nagy sikerrel megy esténként. Az előadás egyik érdekessége, hogy a főszereplő, Csankó Zoltán szinkronizálta az Oscar-díjas filmben a királyt, tehát ő Colin Firth magyar hangja. Bár a történet sokaknak a filmvászonról vált ismertté, érdekes, hogy […]