„Tiszteletünk jeléül dr. Polinszky Károlynak” – Kémcsőkefe 1963-ból

A Kémcsőkefe a Veszprémi Vegyipari Egyetem nehézvegyész szakjának egykori hallgatóinak nevéhez fűződik, és a szerkesztők így határozzák meg: „a Veszprémi Vegyipari Egyetem sokévenként megjelenő évkönyve az 1963-ban végzettek gondozásában”, „felelőtlen é,vfolyamfelelős” szerkesztője pedig Bucsky György volt.

Kémcsőkefe - 1963-001

Az 1963-as évkönyv remekül parodizálja ki az egyetemi tanulmányokat. Találunk benne például szerelmes levelezést egy tanítvány és egy oktató között, vagy különleges hallgatók rövid történetét is olvashatjuk: bemutatják számunkra Semmi Áront, Mon Antalt és Rebet Lipótot.

A humoros kiadvány viszont nemcsak írásokat, hanem kreatív illusztrációkat is tartalmaz: értelmező szótárat, ahol képekkel ábrázolják a szakhoz fűződő fogalmakat.
Az „Arany köpőcsésze” című rovatban egykori egyetemi oktatók aranyköpéseit olvashatjuk, többek között Köbci, Cár vagy Piusz érdekes megszólalásait jegyzetelték le akkoriban a hallgatók – paródia mellett persze tisztelettel.
Olvasás közben belecsöppenhetünk az akkori hallgatók életébe, és meggyőződhetünk róla, hogy akkor sem teltek másként az egyetemisták napjai; éppen úgy élték meg az előadásokat, a mindennapokat, éppen úgy tekintettek tanáraikra, mint ami manapság is jellemző.
Az első szám után még háromszor jelent meg a kiadvány: 1963-ban, 1974-ben és 1983-ban. Ezt a hármat teljes egészében megtalálhatjátok a news.vve83.hu/kemcsokefe oldalon; itt pedig összegyűjtöttem nektek néhány, számomra érdekesebb részletet a Kémcsőkefe 1963-as kiadványából. Jó szórakozást hozzá!

Kémcsőkefe - 1963-094

Kémcsőkefe - 1963-084

Kémcsőkefe - 1963-021

Vélemény, hozzászólás?