Trialógusok

Tóth Krisztina volt a vendége az idén 10. születésnapját ünneplő Trialógusoknak 2013. november 12-én, Veszprémben. Az írónőt Bozsik Péter és Ladányi István kérdezte Akvárium című új könyvéről, népszerűségről és pályájáról.

Tóth Krisztina az írás és az érzéki öröm párhuzamosságáról beszélt, majd a regényírás feszültségteremtő erejére tért ki. Véleménye szerint a jó regényt úgy kell felépíteni, mint egy szobrot, azaz a szerkezetet alaposan ki kell dolgozni, és a kis váratlanságok ezen folyamat közben adódnak.

Ehhez kapcsolódóan került szóba az írónő legújabb, Akvárium című regénye, amellyel kapcsolatban elmesélte, hogy Klári mama és Edu voltak azok a szereplők akik a kezdetektől fogva éltek benne, és ahogy a történeten elkezdett dolgozni, a szöveg mennyisége nőttön-nőtt. Az írónő kiemelte, hogy azt nem akarta, hogy egy valaki legyen a mű középpontjában, hanem azt a folytonosságot akarta bemutatni, ahogyan a sorsminták átadódnak. A mű idejével kapcsolatban kiemelte, hogy abban biztos volt, hogy a háború utáni időszakban szerette volna kezdeni, és az is cél volt, hogy az egyik szereplő élete az ’50-es években játszódjon. Ehhez kapcsolódóan említette meg, hogy a ’70-es, ’80-as évek mondanivalóját már megírta a Vonalkódban. Tóth Krisztina hangsúlyozta, hogy őt az önéletrajz nem érdekelte, sokkal inkább a felejtés és az elfojtás, valamint a lappangó agresszió. Éppen ezért olyan emberekről szeretett volna írni, akikkel minden csak megtörténik. Ebből kifolyólag a sztereotípiák miatt választotta ezt az atipikus családot, valamint azért mert nem akarta, hogy nyomtalanul tűnjenek el azok a zsidó családok, akik bár feljöttek a Fővárosba, integrálódni nem tudtak, és gyökértelenek maradtak.

A címmel kapcsolatban az írónő kiemelte, hogy létezik olyan regénytípus, melynek az a neve, hogy akvárium. Az ihletet neki életének az a momentuma adta, amikor látta, hogy szétbontanak egy telefonfülkét. Erről eszébe jutott, hogy milyen jó lenne belefektetni Hófehérkét, és így jött az ötlet, hogy az akvárium lesz Hófehérke koporsója. Erre a narratívára erősít rá az is, amikor Vera gyermeke inkubátorba kerül. Az akvárium tárgyként viszont teljesen inadekvát, fölösleges dolog a család életében, de Jóska bácsi, amikor meglátja, egy másik élet jelenik meg számára. De a műben egyik szereplő sem élhet más életet, mint amit élnie adatott, éppen ezért a férfi hiába akar az akvárium felépítésével egy másik életet behozni a lakásba, ez lehetetlen, nem valósulhat meg.

Az elbeszélői hanggal kapcsolatban az írónő kiemelte, hogy lehetett volna komikus (például Klári mama beszédmódja eleve a pikareszk felé közelít), de nem akarta efelé eltolni a művet. A Pixelben teljesen más jellegű ez az elbeszélői pozíció, de ebben az esetben az írás folyamatában direkt nagy figyelmet fordított arra, hogy a stílus minél szárazabb, kopogós és viszonylag szenvtelen legyen, ennek érdekében például rendszeresen húzta a jelzőket.

Az írónő a közönség nagy örömére saját verseiből is olvasott fel, elhangzottak többek között a Hosszúalvó és a Hogy vagytok? című versei. Ezután a költői szerepről is szó esett, mely szerepvállalással szemben az írónő szkeptikus, viszont a társadalom részéről igény van arra, hogy ezt a szerepet betöltsék a költők.

Az írással kapcsolatban a beszélgetés alatt az est vendége kiemelte, hogy az is fontos az alkotó folyamat során, hogy az ember lássa maga előtt a teret. Így például ő maga előtt látta nemcsak Klári mama pincelakását, hanem a gangot is.

Végül az írónő felolvasta Bonyolult vers című gyermekversét, majd a közönség kérésére a nemrégiben a Literán a hét verse díjat elnyert Idő, idő, idő című versét is. Az aktív közönség kérdésére adott válaszából pedig még kiderült, hogy a Pixelben nem találkoznak a szereplők, az Akváriumban pedig nem tudnak beszélni, mert nincs nyelvük (például Edu közel 300 szóval éli le életét).

 

Heizinger Anita

fotó: Domján Attila