Ünnepeltünk… de mit is?

Egyértelműen kijelenthetjük, hogy a karácsony jár a legnagyobb felhajtással, ha ünnepről van szó. Már október elején felbukkantak az üzletek polcain a hópihés díszek és a szaloncukrok. Én próbáltam mindig úgy felfogni ezt, hogy a rossz idő beálltával próbálnak nekünk jelezni, hogy ne csüggedjünk, mert közeleg a karácsony, de persze ezzel a hozzáállásommal csak a valóságot takarom el magam elől. Az üzleti életben minden a pénzről szól, és nyilván azért teszik ki a zselés szaloncukrokat már októberben a vásárlók elé, mert tudják, hogy úgyis megveszik. És miért veszik meg? Mert a karácsony nem telhet el szaloncukor nélkül, és nagyon sok más dolog nélkül sem.

Díszes karácsonyfa, töltött káposzta, bejgli, mézeskalács, halászlé… ezek mind olyan dolgok, amelyek kötelező elemek a karácsony ünnepléséhez. Ezzel nincs is baj, csakhogy azt vettem észre, hogy sokan ennél tovább mennek. Legalább hat fogás kerül az asztalra, a süteményekből pedig annyi van, hogy azt hisszük sosem fogy el… márpedig tényleg nem fogy el, ahogy a hat fogás sem az asztalról. Persze, jönnek a rokonok elég szép számban, végre együtt a család, de nem azért, mert régóta nem látták egymást a családtagok, hanem azért, mert karácsony van, és ilyenkor kötelező meglátogatni egymást. Az év többi napján nem szükséges, csak ilyenkor. Az ajándékvásárlás sem maradhat el, mert milyen dolog már ajándék nélkül beállítani a rokonokhoz.

A sok költekezés, készülődés közepette elfelejtjük, hogy mit miért csinálunk, és csak a kimerültségre emlékezünk az ünnep végeztével. Pedig az ünneplés a pihenésről szól, és nem arról, hogy anyagilag tönkremenjünk, és a konyhába száműzzük magunkat. Itt van ez a csodás ünnep a jellegzetes fahéjas illatával, az emberek mégis egy feladatnak fogják fel, és egy megfelelési kényszert éreznek, majd azáltal cselekednek. Pedig igazából sokunk a hat fogás helyett csak hármat akar főzni, és a bejglin és a mézeskalácson kívül mást nem is akar sütni. Egy kézzel készített aranyos ajándékot pedig még örömmel el is készítenénk, igaz nem egy nagy ajándék, de szeretettel adnánk, amelybe szívünket, beletettük. Így is lehetne ünnepelni, senki nem fog minket ezért lenézni vagy megszólni. Ez egy olyan ünnep, amely mindenkié, de nem kötelező megfelelni neki. A lényeg az, hogy ne könnyebbüljünk meg azért, mert vége lett, hanem gyermeki izgalommal várjuk az év eme csodálatos időszakát.