Red Bull gőzös irodalmi szeánsz, avagy egy egyetemen Kosztolányival

Nyugatosok(k), Rejtő Jenő, humor és rockzene… Ki gondolta volna, hogy mind Kosztolányi antropológiájához vezetnek dr. Veres András tükrén keresztül?

„A szeme könyörtelen, de a szíve a torkában dobog!” – jegyzi meg Halász Gábor Kosztolányi Dezsőről. Dr. Veres András, az MTA doktora (1998.) elérte, hogy előadása végére az én szívem is a torkomban dobogjon. Az Éjszakai Egyetem kezdetekor a pulpituson egy mosolygós, jó kiállású professzor sétál fel-alá. Mögötte hatalmas kék kivetítő, rajta az esti előadás sokat sejtető címe: Kosztolányi Dezső antropológiája.

Irodalmi fogékonyságom sokszor csapdába csalt már, és a hasonló ígéretes kezdést követően egy monoton előadás „időzónájába” cseppentem. Ám amint az előadó megszólalt, rájöttem, hogy sarokba dobhatom az előítéleteimet, és nem lesz szükség az előadás előtt „B-tervként” magamhoz ragadott Red Bullra.

Az idézetek, a versek, elemzések, az akkori kortársak kritikája mind-mind hozzájárultak, hogy egyre közelebb kerüljünk ehhez a szépiába konzervált csokornyakkendős „írásművészhez”. A már ismert versek, mint például az Őszi reggel, a Mint aki a sínek közé esett vagy az Azon az éjjel új jelentésekkel teltek meg. Hirtelen érezni kezdtük mi is a megváltás hiányát és a halál felől megírt élet sajátos tragikumát. Kosztolányi szavait segítségül hívva azt is mondhatnám: néztük, mi az irodalmi.

A projektoron felvillanó szépiák megidézték a századforduló kávéházi hangulatát, és még karakteresebbé tették az estét. Ott állt velünk szemben Ady, Kaffka, Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád és Csáth Géza, hogy csak a kedvenceimet említsem.

Az előadást nemcsak a fejből kivágott Kosztolányi-, József Attila-, Juhász Gyula-idézetek, az alapos korrajz, vagy a magánéleti, szakmai viszonyok feltárása tette izgalmassá, hanem a politikai kitérők és a XXI. századnak szóló fricskák is felejthetetlen egésszé forrasztották számomra az estét.

Ezen az estén színes tintákról álmodtam…